Előljáróban:
"szűrő" = "effekt" -> azaz a két fogalom egymás szinonímájaként értelmezendő.
Képeinket, fotóinkat még szebbé tehetjük a különféle fotóeffektusok használatával. Ezeket az effekteket összefoglaló néven a
GIMP-ben
"szűrők"-nek nevezik.
A szűrőket a menüsorból nyithatod meg, az alábbi helyről:
Mint azt magad is látod, a szűrők igen sok csoporttal rendelkeznek és egy csoporton belül rengeteg effekt található. Ezért már előre szeretném jelezni: ez a
témakör a
teljesség igénye nélkül foglalkozik a témakörrel, néhány olyan érdekes effektet szeretnék bemutatni,
amelyet gyakran alkalmazunk.
Amennyiben kíváncsi vagy a többire, bátran próbálkozz, max. nem látsz semmi változást. 🙂
Egy-két dolog előljáróban:
- itt is érvényes az a GIMP-es alapszabály, hogy minden effektet csak az adott rétegen vagy csak a kijelölt területen tudsz alkalmazni.
Ebből következően használd a "Rétegek" kisablakot, ill. a különböző kijelölőeszközöket!
- Egy rétegen ill. kijelölt területen nem csak egyetlen egy szűrő használható, hanem effektek sorozata is.
- Ne feledkezz meg az alapszabályról: rétegekben gondolkozz! Azaz ne változtass az alapképen,
a szűrőket is külön rétegekre alkalmazd!
Ennyi bevezető után lássuk a medvét!
Mintafeladat
A mintafeladatban látható képet letöltheted:
innen
A bemutatott hatást úgy értem el, hogy a letöltött képnek kijelöltem a jobb felét, és arra alkalmaztam a megjelölt szűrőt. Így könnyen érzékelhetővé válik
az effekt hatása.
Szűrő megnevezése
|
Csoport
|
Hatás
|
Megjegyzésatás
|
Szürkeárnyalatos rész létrehozása |
Színesség - Árnyalat színesség... |
|
Ez az effekt nem tartozik közvetlenül a szűrők csoportjába. Ebben az esetben a kijelölt terület képpontjaiban csak a fekete-szürke-fehér képpontok jelennek meg, az összes többi szín törlésre kerül. Helye, beállítása: Színesség
- Árnyalat, színesség... - "Chroma" érték módosításával történik. |
Gauss-elmosás |
Elmosás - Gauss-elmosás |
|
Ha az X és Y méretezést külön-külön használod, akkor még érdekesebb elmosódást tapasztalhatsz. |
Focus Blur |
Elmosás - Focus Blur |
|
Ragadd meg a pontokat és vonszold ide-oda. Ill. érdemes megnézni az egyéb tulajdonságok módosításánál
bekövetkező változásokat. |
Pixelesítés |
Elmosás - Pixelesités |
|
Offset X és Offset Y értékeit érdemes módosítani. |
Élesítés (élettelen maszk) |
Kiemelés - Élesítés |
|
|
Domborítás |
Torzítás - Domborítás |
|
|
Gravírozás |
Torzítás - Gravírozás |
|
|
Lencse-torzítás |
Torzítás - Lencse-torzítás |
|
|
Kaleidoszkóp |
Torzítás - Kaleidoszkóp |
|
|
Gömbösítés |
Torzítás - Gömbösítés |
|
|
Fodrozódás |
Torzítás - Fodrozódás |
|
|
Csavarás és összehúzás |
Torzítás - Csavarás és összehúzás |
|
|
Mozaik |
Torzítás - Mozaik |
|
|
Szuperova |
Fény és árnyék - Szupernova |
|
A Center X és Center Y érték változtatásával a pont pozícióját
tudod módosítani, a "number of spokes" érték a csillogó pontból kiáradó sugarak számát mutatja, míg a "Radius"
érték az éles pont átmérőjének növelésére/csökkentésére szolgál. A szín pedig - értelemszerúen - a világító pont
színét mutatja. |
Lencsecsillogás |
Fény és árnyék - Lencsecsillogás |
|
Hatása nagyon hasonlít a szupernovához, de kevesebb módosítási
lehetőséget tartalmaz. Ugyanis ennél az effektnél valójában csak a középpont az, ami módosítható a X position és
az Y position értékek megváltoztatásával. |
Vetett árnyék |
Fény és árnyék - Vetett árnyék |
|
Az X és Y érték az árnyék távolságát határozza meg, a "Blur
radius" érték meg az élességet. A "Color" segítségével definiálhatod az árnyék színét, míg az "Opacity" az
áttetszőséget befolyásolja. |
Színátmenetes csillogás |
Fény és árnyék - Színátmenetes csillogás |
|
Tapasztalatom szerint ezt inkább rétegszinten érdemes használni.
A "Beállítások - Paraméterek" fülön a csúszkák mozgatásával a kisablakon mutatja az aktuálisan beállított változásokat, azokat
elfogadva alkalmazza majd a kijelölt rétegre vonatkozóan. |
Címke |
Fény és árnyék - Címke |
|
A "Vignette shape" tulajdonsággal a kimeneti alakzatot tudod
kiválasztani, a "Color"-ral pedig természetesen a színt. A sarokpontok megragadásával és mozgatásával módosíthatod az alakzat
alakját és méretét, míg a Center X és Center Y a kimeneti nyílás pozícióját határozza meg. A "Rotation" csúszkával tudod forgatni
a kimeneti alakzatot. |
Olajfestés |
Művészi - Olajfestés |
|
Hatására egyfajta olajfestmény kapunk. |
Gyakorló feladatok
- A megfelelő szűrő alkalmazásával tedd felismerhetetlenné az arcokat az alábbi csoportképen:
Szükséges forrásállomány:
A megoldáshoz kattints a képre!
- Ebben a feladatban lefényképezzük a várost reprezentál városházát és az azt díszítő zászlókat.
Nézd meg az eredményt, majd a
forrásállomnányok felhasználásával készítsd el azt.
Szükséges forrásállományok:
Keresd meg a megfelelő szűrőt és alkalmazd! .xcf és .png formátumban is mentsd!
- Fodrozódás és Árnyalat-színesség...
effektek használatával hozd létre az alábbi képet
Szükséges forrásállomány:
A megoldáshoz kattints a képre!
- A tanult módszerek valamelyikével szedd ki az ecsetet a kislány kezéből, majd helyezd el a rózsát! Alkalmazz szűrőt!
Szükséges forrásállományok: